Omlett, frittata, rántotta – de mi a különbség?

Egy finom, bőséges villásreggelinél nincs jobb, tele hassal sokkal lendületesebben indul a nap. A tojás fontos szereplője a hagyományos magyar reggeliknek, ráadásul nemcsak finom, de egészséges is.
Omlett, frittata, rántotta – de mi a különbség?

A tojásrántottát senkinek sem kell bemutatni, hiszen ahány ember, annyiféleképpen szeretjük. De mi a helyzet az omlettel és a frittatával? Ezek egy fokkal kevésbé ismertek hazánkban, pedig legalább olyan finomak. Tartson velünk, ismerkedjünk meg mindhárom klasszikus tojásos étellel!

A hagyományos tojásrántotta

Az első önállóan elkészített meleg ételek egyike a rántotta – aki főzni tanul, gyakran rántottával próbálkozik először. Az elkészítése rendkívül egyszerű: egy tálba ütjük a tojásokat, felverjük őket, majd sózzuk, borsozzuk, és ízlés szerint fűszerezzük. Ezt követően zsiradékot hevítünk egy serpenyőben, beleöntjük a tojást, majd alacsony tűzön, folyamatos kevergetés mellett elkészítjük. A végeredmény darabos lesz. A tojásrántottát mindenki máshogyan szereti, sokféle módon gazdagítható, csak a fantáziánk szab határt annak, milyen hozzávalókat keverünk hozzá a paprikától a parmezánon át a kolbászig.

A francia omlett

Az omlett hasonlóan készül a rántottához, mégis más. A tojásokat szinten egy tálba ütjük, de felverés után teszünk bele tejszínt és egy kevés lisztet, majd fűszerezzük. Az elegyet egy vajjal kikent serpenyőbe öntjük, de nem kevergetjük. Akkor fordítjuk csak meg, amikor már az egyik fele megpirult. Mindkét oldalát megsütjük, majd háromszögbe hajtjuk vagy feltekerjük. Vannak, akik nem fordítják meg, csupán az egyik felét sütik meg, tetejére pedig sajtot szórnak. Az elkészült omlett lapos, vékony, de nem túl vékony. Az omlettnek létezik édes változata is – ez esetben bogyós gyümölccsel, lekvárral, édes krémmel tálaljuk.

Az olasz frittata

Az olasz frittata sült tojás, amely sütőben készül. A tojásokat ezúttal is egy tálba ütjük, majd felverjük, fűszerezzük. Ezt követően azonban serpenyő helyett egy magas falú, zsiradékkel kikent hőálló tálba öntjük, és forró sütőben megsütjük. A tálba kerülhet előzőleg megpárolt zöldség, vagy megpirított húsféle is. A frittata akkor ideális, ha kb. 5 cm-es a tojásréteg, így a közepe is meg tud sülni a sütőben.

Ismerős volt mindhárom verzió, vagy eddig csak a tojásrántottát kóstolta? Érdemes próbálkozni, és meglepni a családot egy finom meleg villásreggelivel. És hogy az ebéd se maradjon el, rendeljen házhoz finom ételeket az Interfoodtól – nálunk mindenki megtalálja a kedvenceit!

Kapcsolódó cikkek

Kiss Mona - Az ünnepek mentes ételei könyv - gluténmentes receptek, tejmentes receptek, tojásmentes receptek, cukormentes receptek, élesztőmentes receptek, lisztkeverésmentes vegán receptek

Kiss Mona - Az ünnepek „mentes” ételei

Kiss Mona, a nem hétköznapi gasztroblogger „mentes” sorozatának második könyvében arra vállalkozik, hogy legfontosabb ünnepeink kedvelt és klasszikus ételeit, desszertjeit ne a hagyományos módokon készítse el.

Ha nem akarsz lemondani a gyorséttermi ételekről, egyél egészséges hamburgert

Ha nem akarsz lemondani a gyorséttermi ételekről, egyél egészséges hamburgert

Ha szereted a hamburgert és nem akarsz arról lemondani, készíts egészséges burgereket.

Zöldségbe zárt egészség: brokkoli

Zöldségbe zárt egészség: brokkoli

Brokkoliból is remek, egészséges ételeket készíthetünk.